A Nagy első bejegyzés

2007 július 3. | Szerző: inlove |

Talán sokszor meg fogsz lepődni a szóhasználatomon: becézem a szavakat. De ez is én vagyok. Jó néha kigúnyolni a életet. Jó néha odamondani és megbotránkoztatni, máskor elbűvölni és nevettetni. Szeretem a változatosságot. Szeretek néha csípkelődni és megviccelni embereket. Szeretek vidítani és örömet okozni. Szeretem az életet, pedig nem könnyű. Sőt, néha kifejezetten elviselhetetlennek hat. Próbára tesz testileg, de főleg lelkileg. Kifacsarja minden belső mentális tartalékodat, és amikor végzett, valami eléd gördít: “Tessék, egy kis kárpótlás.” Valamit elvesz, de cserébe öledbe pottyant mást. Jobbat. Talán.

Mindig úgy fogom írni a soraimat, mintha valakinek címezném. Mondjuk, Neked. Talán nem olvassa el senki, de jobban szeretek Valakihez beszélni, mint magamban motyogni. Bár aránylag jól tűröm a magányt. De az írás, a közlés, tehát bármiféle kommunikáció több személyes cselekvés. Próbálok ehhez viszonyulni.

Magamról még nem is beszéltem. Talán nem is fogok konkrétan. Mert nem ez a célja a blogomnak. Nem az Én, hanem a Mi. Az élet. A világ. Egy közösségnek írok, nem magamnak, és abban a reményben, hogy valakit megfog a gondolkodásmódom, és egy hullámhosszon érzi magát velem. 
Nem fogok részleteket elárulni az életemről. Csupán apróságokat. Mindig valamit, ami majd a témához kapcsolódik. De talán valami érdekel Téged. Talán egy dolgot most kérdezel magadban, talán azt, hogy hány éves lehetek. Elárulom: 18.