Nem csak egy “adag” a világ!

2007 július 5. | Szerző: inlove |

Gyakori beszélgetéseim alkalmával,  folyamatosan tapasztalom, hogy egy függőben nem lehet megbízni. Nem lehet szamítani rá, mert nem “evilági”. Nem a maga ura, nyílván, hogy is lehetne az? Hiszen a szeme előtt mindig egy dolog lebeg: a következő adag.
De! Mindenekelőtt szögezzük le: egy drogfüggő nem rossz ember. Nem feltétleünk bűnöző vagy gyilkos. Csupán egy alkalom szülte személyiség. A “belőtt” pillantat embere. Egy szenvedély rabja, egy érzés megszállotja. Nem önmaga.
Ha lop, nem ő lop; ha hazudik, nem ő hazudik; ha öl, nem ő öl. Csupán egy érzés. Egy lüktető szív, egy  szúrásra hívogató véna, egy szippantásra fekészült orr, egy verejtékező és remegő test: egy képzet szülte valaki, akiben ezer ember akarata és vágya van meg valamiért: a következő adagért. 

Ősznte vallomás egy függőtől: “Már nem azért drogozok, hogy jó legyen, hanem azért, hogy ne legyen rossz.” És ebben minden benne van. Amikor először füvezel, speedezel, extasyzol, stb. az a legfelemelőbb érzés: amikor először repülsz el álmaid fellegvárába, és válik valóra belső éned rejtett vágya. Ez egyszeri és megismételhetetlen érzés. Hogy miért? Megmagyarázom.
Az első “adag” bevételekor (legyen az bármilyen drog) a szervezet még “szűz”, tehát ismeretlen számára mindenfajta bódítószer hatása. Ezért aztán olyan hevesen és “fantaszitikusan” reagál, hogy bekövetkezik az a soha vissza nem térő állapot.
Van akinél, már másodszorra messze nem lesz ugyanaz az érzés. Ezeknél az embereknél a második “nyomás” már a hiánypótlás adagja. “A ne legyen rossz” – helyzetet kell kiküszöbölni. Az első adag veszélye előre felmérhetetlen. Annak ellenére, hogy már az első adag függővé tehet, van, akinél – mint előbb említettem – már a második alkalommal emelni kell az adagot, van, akinél csak hónapokkal később kell feltornálszi mondjuk az LSD tabletta számát, vagy a heroin grammját. Van akinél soha. Ezt embere válogatja. Egy dolog azonban mindenkire igaz. Az első időkben életük elsőszámú főszereplőjévé válik az anyag. Előbb azért, mert jó, majd azért, hogy a tisztán töltött idő keservei után legyen egy >kicsi< jó, végül pedig, hogy ne legyen elviselhetetlen, kínzó és szörnyű. És a “jó” a harmadik fázisban is szerepel, de már nem az a főszereplő. Egy idő után ugyanis, ha nem emeli az adagját egy drogfüggő, beáll egy állapot, amikor a szervezet ugyan tudja, hogy van benne kábítószer, mégis, az “ismert” anyag adagja már nem vált ki “repülést”. Csupán jelzi, hogy “benne van”, nem szenved hiányt az illető teste, nincsenek elvonási tünetek, de jót tenni ilyen “kevés és megszokott” adaggal már nem tud. És itt nyúlnak a legtöbben vagy sokkal nagyobb mennyiséghez, vagy az eddig használt fajtától eltérő droghoz, mert ha új és még ismeretlen a szervezet számára, akkor új hatásmechanizmusa lesz, így keveseb adag is elegendő lehet a “repüléshez”, de természetesen csak egy ideig. És aki már mindent kipróbált, akinek már mindent “megjegyzett” a szervezete, annak marad a különböző drogfajták keverése, aminél veszélyesebb dolog talán nincs is. Sajnos a legtöbben így halnak meg.