Szenvedélyek lapjai
Hogy miről is szólna a blogom? Mit próbálok...

Ömeriken bjuti

2007 július 24. | Szerző: inlove |

Bevallom őszintén, nem áll távol tőlem a morbiditás. Na, persze, nem abban a rossz értelemben, hanem „csak úgy” szeretem a normálistól eltérő dolgokat. És bizony, ez a film, az Amerikai szépség tökéletes megvalósítója a „nem normális” filmeknak. Nem lehet szerintem pontosan megmagyarázni, de talán nem is kell, hogy miért is elvont témájú a film. Egy biztos: meg kell nézni, mert kihagyhatatlan (és nyugodtan mondhatom: csak(!) és kizárólag(!) olyan filmekről írok, amiket kötelező az életben – legalább – egyszer megnézni).

Amerikai szépség
Írta: Alan Ball
Rendezte: Sam Mendez

Szereplők:

Kevin Spacey (Lester Burhnam)

Annette Bening (Carolyn Burnham)

Thora Birch (Jane Burnham)

Mena Suvari (Angela)

Wes Bentley (Ricky Fitts)

Túl sok idézetet nem találtam, de bizonyos értelemben ezek is tükrözik a film lényegét, de természetesen messze nem adják vissza a valódi mondanivalóját. Ezért mondom, hogy meg kell nézni!

“A nevem Lester Burnham. Ez a környék, ahol lakom. Ez az utcám. Ez az életem. 42 éves vagyok. És alig egy éven belül meghalok. Ezt persze most még nem tudom. Bizonyos értelemben már most halott vagyok. Nézzetek rám. Rejszolok a zuhany alatt. Ez a napom fénypontja. Innen már csak rosszabb lesz. Ez a feleségem, Carolyn. Látjátok, hogy megy a metszőolló nyele a kerti cipőjéhez? Ez nem véletlen. Már a puszta látványa lefáraszt. Nem volt mindig ilyen. Régen boldog volt. Régen boldogok voltunk. Ez a lányom, Jane. Egyke. Teljesen tipikus tinédzser. Dühös, bizonytalan, zavart. Bár mondhatnám neki, hogy ez elmúlik, de nem akarok hazudni. A feleségem és a lányom is azt hiszi, hogy irdatlan nagy vesztes vagyok. És igazuk van. Elvesztettem valamit. Nem tudom pontosan, mi az, de tudom, hogy nem voltam mindig ilyen…kába. De tudjátok mit? Sosincs késő megtalálni, ami elveszett. “

Ricky Fitts: “Azt hiszem igen dühös lehetnék amiatt, ami velem történt, de nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szépség van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet és túl sok. A szívem felduzzad, mint egy léggömb, és majd szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak, és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész és nem érzek mást, csak hálát, hülye kis életem minden percéért.”